A stockholmi szigetvilág egyik stratégiai jelentősségű pontján (itt haladnak el ma is a pl. Helsinkibe vagy Tallinnba tartó tengerjáró turistahajók) az első világháború kitörésekor kezdték el kiépíteni a fővárost a tenger felől védelmező erődítményt.

Az építkezés azonban elhúzódott, a háború végén még csak félkész állapotban volt az erőd, és csak 1926-ban került használatba. Éles bevetése azóta sem volt, így csak gyakorlatozásra használták. Sőt, azt sem sokáig, ugyanis már a harmincas években kijebb tolták a védelmi rendszert, mely Siaröfortet folyamatos leépítését, majd bezárását (1959) jelentette. (A sorsa így hasonlit a Norra Fronten védelmi vonalhoz.) A 2000-es évektől védett épület, és azóta néhány ágyú is visszakerült eredeti helyére.

Az erőd kivülről szabadon bejárható, tehát sétálhatunk a domború betontetőn, a külső folyosókon, vagy az ágyúk körül. A benti részekhez belépőjegyet kell váltanunk, és ez esetben már érdemes csatlakozni egy vezetett sétához. (A Stockholmból befutó hajókhoz igazítva vannak az időpontok.)

A szigeten az erődítményen kívül strandolhatunk, szaunázhatunk, és akár meg is szállhatunk a turistaházban (melynek kávézóban árulják amúgy a múzeumi belépőjegyet).

Honlap: Blidösundsbolaget

Megközelítés: hajóval Stockholm belvárosából (Blidösundsbolaget, Waxholmsbolaget)

img_7036.JPGLövésztorony és ágyú. Az erőd teteje több méteres beton, mely illeszkedik a sziklák formájához

img_7030.JPGKilátás a tenger felé. Innen tudnánk kilőni a Tallinnba hajózókat... vagy a támadó oroszokat

img_7034.JPGKülső folyosó lőrésekkel. Az erőd ezen része szabadon bejárható.

img_7037.JPG

img_7043.JPGSíneken mozgathatták az ágyúkat

img_7046.JPGBár szabadon rohangálhatunk, vigyázzunk a szögesdróttal ;)

img_7051.JPGDe ha már eljöttünk idáig, hiba nem megvenni a belépőjegyet. Ez az egyik főfolyosó

img_7064.JPGA kézmosó-részleg a folyosón

img_7083.JPGKomfortos hálószoba

img_7090.JPG

Szerző: BalazsMate  2017.06.15. 10:47 5 komment

Címkék: sziget múzeum hajó hadtörténelem 20.század

A bejegyzés trackback címe:

https://stockholm.blog.hu/api/trackback/id/tr9312295219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.06.16. 06:10:55

Anno láttam ezt, félelmetes és egyben lenyűgöző.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.16. 09:56:42

Király.Ha nem is ennyire komolyak, de kisebb ojjektumok vannak máshol is, mi délebbre láttunk sziklába vájt tanklövegeket szintén ilyen külső szigeten, vagy parti szakaszon.

www.femorefortet.se/Femorefortet.htm

BéLóg 2017.06.16. 12:20:57

Ma már ezek fölött egy MAMBA fölrobbantva mindenkit megölne. Ha nem a lökéshullám, akkor az oxigén hiány...
Vannak kisebb kimondottan "fullasztó" célból készített bombák, egy-két futballpálya területet érintő hatással, szóval nem kell óriási méretekben gondolkodni, elég több ilyen kicsit vagy folyamatosan ilyeneket lődösni. Szerintem.
Az "erődök" kora visszavonhatatlanul lezáródott a második világháborúban. Legfeljebb a zombik rohamoznának már élő --- bocs! -- holterővel :-)

BalazsMate · http://stockholm.blog.hu 2017.06.19. 10:54:00

@geegee: Köszi a tippet! Ugy latom ez egy kicsit kesöbbi, hideghaborus eröd. Hasonlo lehet mint az eszaki szigetvilagban Arholma (ott sem jartam meg).

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.19. 18:03:14

@BalazsMate: Igazán nincs mit.Most néztem én is ezt az Arnholma-t.Biztos van még pár ilyen.
süti beállítások módosítása