Ezúttal egy rejtett érdekesség következik, az Elefanten névre hallgató hidegháborús bunker, melyet eredeti állapotában őriztek meg.

Rejtett egyrészt mert egy domb gyomrában található (mindenféle jelzés nélkül), illetve csak időközönként látogatható, szervezett bejárások alkalmával. Ezen túrákat a Stockholms Läns Museum szervezi, az ő honlapjukon lehet bejelentkezni. (Egy-két nap alatt be is szoktak telni a meghirdetett időpontok.) Saját úton lehetetlen bejutni, kívülről pedig csak egy sziklafalat és egy vaskaput láthatunk.

Az Elefanten a hidegháború árnyékában, az 1970-es évek végére készült el, mint a polgári védelem (civilförsvar) irányítóközpontja. Ez azt jelenti, hogy nem a lakosság vagy a katonaság számára tartották fent, hanem a lakosság mentését és ellátását majd innen megszervező önkormányzati dolgozóknak, mentősöknek, katasztrófavédelmiseknek. A barlang kb 200 ember számára tudott volna menedéket (és munkahelyet) biztosítani.

Bár a bunkert tényleges vészhelyzetben nem kellett használni, valamilyen szinten használatban volt, hiszen a készenléti állapotot fenn kellett tartani. Innen küldték ki például a rendszeres légiriadó-teszteket, egészen 1997-ig.

Kezdjük a vaskapuval. Aki Svédországban él, minden bizonnyal látott már vaskaput egy szikla-domb oldalában. Ezek a barlangok a hidegháború idején védelmi célokat láttak el, de mára szinte mindet kiürítették, valamelyikből például látványos szerver-terem lett. Az Elefanten különlegessége, hogy a hetvenes évekbeli bunker eredeti állapotban megmaradt, beleértve még a konyhában lévő konzerveket is.

A főbejáraton túljutva további bombabiztos ajtókon, mérges gázok elleni légszűrő-berendezéseken keresztül át a tényleges menedékhelyig. (A bunker belső része a tisztított levegőn kívül saját kúttal is rendelkezett, a mérgezéseket elkerülendő.)

A menedékhelyet persze ne egy üres barlangüregként képzeljük el. Két nagyobb épületet rejt a barlang, az egyik a munkahely, a másik a szálláshely. A profi kialakításra jellemző, hogy mindkét épület földrengés-álló gumilábakon áll.

A munkahely részleg egy igazi retró-kiállítás a nyolcvanas-kilencvenes évekből ottmaradt telefonokból, kapcsolóközpontból, kódóló-gépből, régi mobiltelefonból, instrukciós anyagokból, térképekből. A falak színei, vagy a dizájnos konyha is a hetvenes évekre jellemző.

A szálláshely pedig leginkább a svédek által jól ismert Helsinkibe/Tallinba/Rigába tartó hajókra hasonlít: hosszú folyosóról nyíló, emeletes ágyas hálószobák (kisebb-nagyobb egyaránt). A blokk emeleti részlegén közös helyiséggel, ahol kávézgatni lehetett.

A múzeum célkitűzése hogy az Elefanten védett épület legyen, fenntartása (a légkondicionálás folyamatosan megy) ugyanis pénzbe kerül, melyből vélhetően nem sok bevétele származik az államnak.

Fotókat én magam is készítettem ugyan, de mivel publikálásukhoz a múzeum engedélye kellene, inkább átirányítok mindenkit az alábbi honlapokon lévő fotókhoz.

Honlap: Stockholms Läns Museum; Wikipedia (svéd); Johan Antus fotói


Fotó: Holger Ellgaard (Wikipedia)

Szerző: BalazsMate  2015.01.30. 15:53 1 komment

Címkék: múzeum hadtörténelem külváros várostörténet 20.század észak-Stockholm

A bejegyzés trackback címe:

https://stockholm.blog.hu/api/trackback/id/tr267094709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása