Gyakran visszatérő kérdés, hogy mit érdemes megnézni Stockholmban két-három nap alatt. Bár mindenkinek más az érdeklődési köre, megpróbálok összeállítani egy saját listát az érdekesebb és jellegzetes stockholmi helyekről.

Az étterem- és szállásajánlót kihagyom (erre ott a TripAdvisor vagy a booking.com), csak a látnivalókra, sétaútvonalakra koncentrálok.

A történelmi Stockholm területe nem túl nagy (Vasastan, Östermalm, Gamla Stan, Södermalm, Kungsholmen, Djurgården), ezert akár két-három nap alatt is jól bejárható. Ha a közeli szigetekre vagy nagyobb parkokba is kiutaznánk, arra érdemes egy teljes napot rászámolni.

A Gamla Stan ("Óváros") minden turista számára "alap", ne ijesszen el minket a tömeg. Itt található többek közt a királyi palota, a Storkyrkan templom, illetve a rengeteg hangulatos kis középkori utca. A sziget főutcáján már-már elviselhetetlen a tömeg (legalábbis hétvégén, napközben), de egyetlen utcával arrébb már nyugodtabban lehet sétálni és fotózgatni. Érdemes bejárni a legtöbb utcáját, mert sok a szép eldugott hely. A Gamla Stan oldalában van egy kisebb sziget is, a Riddarholmen, ahol a város egyik legrégebbi építményét, a Riddarkyrkan-t találjuk, illetve a sziget nyugati oldaláról remekül rálátni a Stadshusetre (napos időben az egyik legjobb pihenőhely).

A Skeppsholmen szigeten több múzeumot is találunk (pl. Moderna museet), de ha csak két napunk van, nem biztos hogy azokat kellene végigjárnunk. Érdemes felmenni a nyugati parton horgonyzó AF Chapman hotel-hajóra, mely egyrészt remek fotótéma, másrészt van egy kis kávézója is. A hajóra bárki felmehet (de télen bezár).

Södermalm szigetnek elsősorban az északi, dombos-sziklás része ajánlott. Szép a kilátóhely a Monteliusvägen-en, és a Fjällgatan-on. Régi faházak láthatunk a Stigbergsgatan-on, Fiskargatan-on, illetve ha bevállalunk egy kis "kitérőt", a sziget keleti szélén, a Lotsgatan-on (Åsaberget) is. Ugyancsak az északi oldalon nagyon hangulatos a Mosebacke torg a Södra színházzal, illetve közvetlenül mellette a Katarina kyrka környéke, vagy a Götgatan másik oldalán a Bellmansgatan és a Bastugatan macskaköves környéke. A sziget délkeleti részén (Norra Hammarbyhamnen) pedig a modern Hammarby Sjöstad városresz lehet érdekesebb, elvégre Stockholmot sem csak a száz-kétszáz éves házak jellemzik.

A Norrmalm az "igazi városközpont" (a T-Centralen, Sergels Torg környéke), így sajnos elég forgalmas, zsúfolt, és viszonylag koszos. A régi belvárost a hatvanas-hetvenes években nagyrészt lebontották, az épületek pedig ennek megfelelően nem túl érdekesek (őszintébben fogalmazva, rondák). Ami érdekesebb lehet, az a Hamngatan-on az NK luxusáruház. Ha épp a Drottninggatan-on járunk (ami a város egyik legzsúfoltabb bevásárlóutcája) érdemes megnézni a szecessziós Centralbadet-et, mely egy kicsit elrejtve, egy belső udvarról nyílik. 

Östermalm - az egyik leggazdagabb, legdrágább városrész. A Djurgården felé tartva érdemes a vízparton, a Strandvägen mentén sétálni; szép időben ez az egyik legkedveltebb sétaút a városban. Nem messze a parttól található az Östermalms saluhall vásárcsarnok, tipikusan svéd ételekkel. Északabbra, az Engelbrektskyrkan környeke is nagyon szép (pl. Danderydsgatan, Friggagatan).

A Djurgården ("Vadaspark") sziget a múzeumokkal akár önmagában egy teljes napos program lehet. A Skansen remek "bevezető" Svédországba, érdemes meglátogatni. A Vasa múzeum (egy eredeti, restaurált 17.századi hadihajó) egyedi, nagyon érdekes, de számítsunk rá hogy önmagában is több órás program. A Skansen és a Vasa közül az egyiket mindenképp érdemes besűríteni a kétnapos programba. Maga a Djurgården sziget amúgy egy hatalmas park, néhány kisebb kastéllyal a déli partján, melyek most képtárként funkcionálnak (Thielska galéria, Waldemarsudde).

A Kungsholmen sziget déli partján (a Norr Malarstrand mentén) érdemes sétálni egyet, és itt útba ejtjük a Stadshusetet ("Városháza") is, melyet legalább kívülröl érdemes megnézni.

P1170176.JPGA Nybrokajen kikötő, a Strandvägen kezdete

P1010442.JPG Az AF Chapman hotel-hajó, háttérben a Gamla Stan házai

P1020957.JPGA Stadshuset látványa Riddarholmen szigetről

P1030818.JPG

A Gamla Stan egyik hangulatos kis utcája télen

Szerző: BalazsMate  2013.03.24. 21:32 1 komment

Címkék: kultúra ingyenes kilátó séta múzeum turista kötelező áttekintés

A bejegyzés trackback címe:

https://stockholm.blog.hu/api/trackback/id/tr655143515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása